BIONICLE Wiki
Register
Advertisement

A Piraka hét Skakdi Sötét Vadászból állt össze, egy közös cél megvalósítása érdekében: a Kanohi Ignikának, az Élet Maszkjának a szegszerzése, ami Voya Nui szigetén volt elrejtve. A csoport mindegyik tagja őrült pszihopata - a Piraka egy Matorán káromkodás, ami tolvajt és gyilkost jelent.

Adatok[]

250px-Piraka

A Piraka banda, Hakann és Vezon nélkül

  • Név: Piraka
  • Vezető:Zaktan
  • Státusz:öt tag állapota ismeretlen, egy pedig halott
  • Szövetségesek:Brutaka
  • Ellenségek:Matoran Ellenállás, Toa Nuva, Toa Inika, Axonn, Vezon

Történetük[]

Röviddel Makuta Teridax veresége után, a Piraka a Nagy Akadály közelében otthagyta a Sötét Vadászokat, kincsről szóló hírek hallatán. Miközben Teridax odújába jutottak, megtalálták a Fúzió Lándzsáját. Hakann véletlenül ezzel lelőtte Vezokot, aki két lénybe hasadt, Vezokba és Vezonbe. Ekkor az elméjükbe került a Kanohi Ignikának, az Élet Maszkjának létezésének tudása, és azt is tudták hirtelen, hogy Voya Nui szigetén találják azt. Ezt az ismeretet Teridax - aki gáz formájában volt jelen - táplálta az elméjükbe telepatikusan. Ekkor megtámadta őket az odú védelmezője, a Mana Ko, de végül sikerült elmenekülniük. Vezon elhagyta a többieket és megszökött előlük, használva egy Mata Nui Rend tag bádogdobozát. A Mata Nui szigetén a maradt Piraka rábukkant a Toa Maták Tartályaira, és ezt használva elutaztak Voya Nuira.

Miután megérkeztek, becsapták az ott élő matoránt (Pirukot kivéve, aki félt Zaktantól), elhitették velük, hogy ők a rég várt Toa, majd rávették őket egy hatalmas erőd építésére. A Pirakák arra kényszerítették a matoránt, hogy csapolja le a Valmai-hegyből a lávát, ugyanis azt hitték, hogy az rejti magában az Élet Maszkát. Vezok és Avak megsemmisítettek egy barlangot, ami feljegyzésekkel volt teleírva, amíg Thok és Reidak egy Axonnnal való küzdelembe csöppentek. Miután Axonn legyőzte a két Pirakát, Brutaka jelent meg és elintézte Axonnt. A Toa Nuva megérkezett a szigetre, de a Pirakának sikerült legyőznie őket. Zaktan akkor azt mondta a többieknek, hogy dobják a Toát a vulkánba. Amikor a vulkán kitört, az öt Piraka otthagyta a lejtőn a Toát, saját épségét féltve. Eközben Zaktan az Antidermisz vírussal rávett Brutakát, hogy neki dolgozzon. Hamarosan a Toa Nuva a Matoran Ellenállással összefogva megtámadta az erődöt, de a kis csapatot legyőzte Brutaka.

Vezok találkozott először a Toa Inikával. Megpróbálta Zamor Lövőjével egymás ellen fordítani őket de azok elektromossággal vegyülő elemi erejük miatt immunisak voltak ellene. Elmenekült, bár az Inika nem vette a fáradságot, hogy a nyomára bukkanjon. A Piraka később belekeveredett egy másik, az Inikával való küzdelembe, bár semelyik oldal sem győzött. A Toa már majdnem győzött, de Thok és Hakann ellopták Brutaka hatalmait egy Zamor Gömbbel. Ezután mindenkit kiütöttek egy pszihorobbanással, majd kiszedték Brutakából az Ignika helyét. Az új Toa és a Piraka összefogtak a szuper-erős Thok és Hakann ellen, amíg végül vissza nem adták Brutaka az erejét a tulajdonosának. A Piraka ezután lement az alagútba, ami a Kanohi Ignikához vezetet, miközben versenyt futottak az idővel és az Inikával. A Piraka találkozott Irnakkkel, és Zaktannak köszönhetően legyőzték az óriást. A Piraka még mélyebbre nyomult a föld alá, de végül hat kőketrec csapdába ejtette őket. Reidak elárulta őket azzal, hogy beleejtette a többieket abba az alattuk lévő vízbe, amit a Nagy Lények több ezer évvel ezelőtt oda helyeztek. Beleestek a vízbe, és nem tudták megtalálni a kivezető utat rövid időn belül, amíg egyszer csak láng nem tört ki a barlang falaiból, ami azt okozta, hogy a víz felmelegedett. Miután kijutottak a csapdából, utat építettek maguknak a víz fölött, majd továbbmentek a következő próbához, de nem vették észre, hogy mutagén anyagot tartalmazott a víz, amibe beleestek. Ezután csapdákat állítottak fel a Lávaterem-kapuján, remélve, hogy ez meg fogja fékezni a Toa Inikát. Ez után nem sokkal átmentek az Élet Maszkjának kamrájába. Összetalálkoztak Vezonnel, akinél az Ignaka volt, és egybeolvasztotta Reidakot és Vezokot, hogy létrehozzon egy óriási Piraka fúziót, akit végül ismét kettéválasztottak.

A Piraka, miután felébredt, az Élet Maszkját Matoro kezeiben találta, ami felrepült a kamarából és Voya Nui vizei alá, A Verembe merült. A Piraka úgy döntött, hogy nem támadja meg az Inikát, akik a Toa Nuvával és Axonnnal voltak, de nem adták fel. Egy kedvezőbb, és jobb lehetőségre vártak a végső ütközethez.

A Piraka A Verem mutagén vizében való tartózkodás miatt átalakult. Miközben követték a Toa Inikát, végtagjaik szépen-lassan visszafejődtek, majd eltűntek, végül már csak a gerincül és a fejük maradt meg, de képességek nem vesztek el. Mivel a szárazföldön tartózkodtak, mikor átalakultak, gyorsan vizet kellett találniuk, nehogy megfulladjanak. Az Inikát követve leutaztak A Cordba, ahol találkoztak a Zyglakok egy törzsével, de azonnal megölték a teremtményeket.

Mikor a Toa Mahri Mahri Nui matoránjaival mentek fel a kőkötélen, az átalakult Piraka lesből rájuk támadt, de Axonn leütötte őket, és megakadályozta a mészárlást. A Pirakát később Mata Nui Rendje kikérdezés céljából Đaxiára vitte, ahol bebörtönözték őket egy víztartályban a zsarnok Karzahnival, aki egy szomszédos cellában volt, és a másik szomszédjuk pedig Vezon volt. Amíg mindent meg nem tudtak a Pirakától, határozatlan ideig bebörtönözték őket Daxián. Nem tudták száműzni őket A Verembe, mert még nem követtek olyan tetteket, amik erre adnának okot.

Advertisement