BIONICLE Wiki
Advertisement

Metus egy másokat kiszolgáló és áruló Agori a Jég Törzsből. A Kanohi Ignika ereje később kígyóvá változtatta,de azóta visszaváltozott korábbi alakjába.

Életrajz[]

Set Metus

Metus Agori alakjában

A Magnaháború előtt Metus Spherus Magna lakója volt a Jég Elemi Lordjának uralma alatt. A háború idején egy Jég sereg edzőtáborban harcosokat készített fel a csatákra. Az utolsó Jég Törzs csapat tagja volt,akik délre vándoroltak a későbbi Iconox területére.

Egy szállító karavánnal utazva Metust és csapatát Baterra támadta meg. Mivel Metusnak nem volt fegyvere,megmenekült,és eljutott a célnak kitűzött Jég Haderő állomásra. Később rájött,hogy azért menekült meg,mert nem volt nála fegyver.

A széttörés idején Metus a bolygó sivatagos részén tartózkodott,ezért a katasztrófa után Bara Magnán rekedt. Metus ezután más falvakkal kezdett üzleteket kötni. Amint felfedezték az Exsidiant,Metus árulni kezdte az értékes fémet. Nagyon eredményessé vált a munkája,és más falvak erőszakkal fenyegetőztek,ha nem kaptak az anyagból.Ezért Certavus és más harcosok megalapították aGlatorian társadalmat a viták elkerülése céljából.

Az edzőtáborokból szerzett tapasztalataival Metus Glatorian oktatónak állt. Eleinte Certavussal dolgozott,de később átadta a tanult trükköket és mozdulatokat más harcosoknak,mint Strakk vagy Gelu. Metus karrierének sikere végül az Aréna Meccsek szervezéséig emelkedett. A falvak vezetői idejük hiányában Metust bérelték fel a küzdelmek egyeztetésére.

Az egyik kirándulásakor egy másik falu felé Metust elfogta a Szikla törzs,amelyik épp csatlakozott a társadalomhoz. Mivel egy lehetőséget látott a biztos menekülésre,felajánlotta szolgálatait Tumának,és ezentúl információkat szolgáltatott a Skrallnak a falvak védelmi helyzetéről.

Egy alkalommal Vulcanusban arról vitázott Raanuval,hogy a Tűz törzsnek új Glatorian kell. Metus biztos volt benne,hogy senki sem vetekedhet a Törzzsel,ha egy Skrallal harcolnak. A küzdelem után Metus találkozott az imént harcoló Skrallal,és információkat adott neki Tuma számára.

Amikor egy Raanu által küldött Agori más falvaktól kért segítséget,és Iconoxba érkezett,Metus megkereste,és megpróbálta megakadályozni a küldetését. Azt hitte,az Agori személyes nyereséget keres,hozzá hasonlóan,ennek ellenére ajánlatot tett neki egy sivatagi forrás helyének meghatározásáért cserébe. Az Agori gyorsan belement,és elárulta a helyszínt. Metus átadta Iconox kedvességét,és elmondta az Agorinak,hogy keresse meg Strakket,aki vevő lehet a kérésre.

Metust később felkereste Tarduk,Crotesius és Kirbold. A három Agori Homoki Cserkészeket vásárolt a Fehér Kvarc Hegységbe tervezett útjukhoz.

Egy Vulcanusba tartó kereskedelmi karavánhoz védelmet keresve Metus több Galtoriant és Agorit is felbérelt. Az elegendő biztonság ellenére Metus egy plusz segítséget kért Strakktől,de a harcos elutasította. Végül egy jelentős fizetséggel sikerült meggyőznie a Jég Glatoriant. Metus ezután elhagyta a csapatot,és informálta a Tűz törzset az üzletről.

Metus elutazott Vulcanusba,de az általa rendelt karaván addigra még nem ért oda. Ő és Raanu is remélte a konvoj mielőbbi érkezését,és megelőzve a Glatorian társadalom összeomlását.

Tuma hamarosan hívta Metust,mert aggasztó híreket kapott a Baterráról. Metus dühös volt a beidézés idején,és majdnem felfedte áruló pozícióját. Roxtusba utazott,és értesült Tuma Atero lerohanására készített tevéről. Metus kigúnyolta a Skrall vezért a Baterra miatt,és elmondta,hogy segíthet az egyre nagyobb fenyegetést jelentő gépek legyőzésében. Tuma a belső késztetés ellenére még nem ölte meg a Jég Agorit,és Metus egy felsőbb pozícióba ügyeskedte magát.

Metus és sok más Agori Ateroba utazott a Nagy Tornára. Egy párbaj idején Metus,Raanu és Berix elhagyták az Arénát,és felmérték a Skrall helyzetét,noha Metus tudta,hogy éppen Ateroba vonulnak. A külvárosba érve az Agorik meglátták a támadó Skrall sereget. A hadsereg hamar elfoglalta Arena Magnát,de Metust elengedték,így továbbra is információkat szolgáltatott nekik. Később csatlakozott Strakkhez,Tarixhoz,Greshhez,Berixhez és Raanuhoz egy a pusztaságban elterülő barlangban.

Metus később megmentette Tumát és Stroniust a Baterrától,mivel elrejtette a fegyvereiket. Mikor a két Skrall magához tért,Tuma megvádolta az Agorit,hogy ő vezeti a gépeket,de Metus megcáfolta a feltevést. Rávette Tumát,hogy amennyiben valami történne a Skrall vezérrel,ő veszi át a Szikla törzs vezetését.

Mikor Vulcanus fejleszteni kezdte az erődítményeit,Metusnak sikerült megszereznie egy részletes másolatot a tervekről. A Skrallnak adta a dokumentumot,akik átügyeskedték azt a Csontvadászokhoz.

Egy Ackar és Gresh közti meccs megszervezése után Metus Tajunba utazott a Dzsungel harcost kísérni,de belebotlott Geluba. Metus megpróbálta visszacsábítani a Jég Glatoriant az arénai harcokba,de nem járt sikerrel. Metus és Gresh végül Gelu jóvoltából társultak és Vulcanusba értek.

A falu közelében a trió egy Agori csoportra lett figyelmes,akik egy szekér törött kerekét próbálták megjavítani. Metus tovább akart lovagolni a Voroxoktól tartva,de Gresh megállította,és segített az Agoriknak a javításban. A csapatot később valóban Vorox támadás érte,de a két Glatorian sikeresen visszaverte őket,így végül épségben Vulcanusba értek.

A Csontvadászok ostromra készültek,és mikor ezt Metus megtudta,szorgosan támogatni kezdte Vulcanust a csapdák készítésében,tovább titkolva árulását. A csapdák eredményesnek bizonyultak az ellenséggel szemben,de a Csontvadászok visszafordultak,és napokon belül délről támadtak a falura,persze miután Metus eltávozott onnan.

Metus a távozás pillanatában Raanuba ütközött,aki új Glatorianokat keresett. Metus eleinte elutasította a kétségbeesett Tűztörzs vezetőt,de végül beadta a derekét,és üzletet ajánlott nagyon magas áron,mellette pedig egy meccset Ackar és Strakk között.

Üzleti úton Vulcanusba Metus találkozott Kyryvel,és hírt kapott a Csontvadászok vereségéről. Az esemény hihetetlenségén csodálkozva Metus egy hullócsillagot látott belépni Bara Magna atmoszférájába. Az égitest a sivatagban csapódott be tőle nem messze. Nem érdekel,te,de aztán elhatározta,hogy megvizsgálja,és elindult felderíteni.

Set Metus3

Metus a Legenda Újjászületikben

Amint a becsapódás helyszínére ért,egy páncélozott idegenbe botlott. Mivel nem ellenséget látott benne,ezért felajánlott neki egy fuvart Vulcanusba. A különös lény Toa Mata Nui néven mutatkozott be. Útközben egy hatalmas Homoki Denevér támadta meg őket,és elpusztította a jármű egy részét. Metus el akart futni a jószág elől,de Mata Nuinak más terve volt. Közös erővel kihasználták a denevér egy gyenge pontját,és legyőzték. Metust ámulatba ejtették az új jövevény képességei,ezért szemmel tartotta,és titkon őt gondolta Vulcanus új Glatorianjának,ő pedig majd Mata Nuiért cserébe szépen felszedi a pénzt Raanunál.

A páros Vulcanusba utazott,ahol tanúi voltak Ackar és Strakk párbajának. Strakk a veresége után folytatta a harcot,és Mata Nui leugrott az arénába a Tűz törzs harcosának védelmére. Metust lenyűgözte a bátor tett,és megkereste a küzdelem után Mata Nuit,majd felajánlotta neki,hogy legyen Vulcanus új „Első Galtorianja”. A Jég Agori más falvakat is elfogadott volna válaszképp,de Mata Nui nemet mondott,és Metus ezen igen elcsodálkozott,ugyanis a harcos jókora hasznot húzhatott volna az ajánlatból.

Metus ezután elutazott a Homok Kanyonba,itt pedig üzeneteket közvetített a Skrallok és Csontvadászok között,akik már Tajun falu megtámadására készültek. Ekkor vette észre Mata Nui,Ackar és Kiina közeledését,majd Csontvadászokat küldött utánuk.

Miközben Metus egy párbajt nézett Vastus és Tarix között,Mata Nui és szövetségesei megérkeztek a tesarai arénába. Ackar a párbajrendszer végét akarta,és a falvak egyesülését is sürgette. Metus este kikémlelte Kiinát és Berixet a falu szélén osonni,majd elfogatta és Roxtusba vitette őket. Ezután visszatért Tesarába,és beszámolt az elrablásról,persze magát szépen kihagyta a történetből.

Miután Mata Nui legyőzte Tumát,Metus is megérkezett az arénába,és felfedte magát,mint áruló és a Skrallok és Csontvadászok vezetője. Az összegyűlt sereget a kis csapat ellen irányította,és biztos volt a saját győzelmében. Ekkor emelkedett ki a homokból egy Scarabax bogarakból álló óriási lény,megrémítve a Skrall és Csontvadász légiókat. Metus megpróbált elmenekülni a helyszínről,de két dühös Voroxba ütközött,akik felborították a kocsiját,így Mata Nui elkapta. Metus kétségbeesetten ajánlott fel a volt Nagy Szellemnek mindent,amit csak akar,de a Toa elutasította. Hozzáérintette az Agorit a Kanohi Ignikához,amitől Metus kígyóvá változott. Ezután bosszúra szomjazva elcsúszkált.

Set Metus2

Metus az átalakulása után

Metus hamarosan nem tudott többé álmodni,és összezavarodott,hátrahagyva még a tervezett bosszúját is. Később találkozott Sahmaddal és Tellurissal,a Vas törzs még élő tagjaival. Sahmad ráismert Metusra egy Szikla Agoritól hallott hír alapján,és beszélt a kígyóval,aki elmondta,hogy nem tud álmodni.

Sahmad rávette Metust,hogy kövessék vissza az útját mindenfelé,amerre a társadalomból való száműzetése óta haladt. A kígyó egy kis tóhoz vezette a csapatot,ahol nemrég pihent és patkányokat evett. Egy különös mintát követve a földön Tellurist és Metust földből előtörő csápok ragadták el,majd Sahmadra is hasonló sors várt.

A föld alatt,Mata Nui átka megtört,és Metus újra Agorivá vált. Hamarosan Tellurisba botlott,és megtalálták Sahmadot egy szobában a Skrall Nővéreivel és azzal a lénnyel,aki az Álomkór okozója volt. A trió Bara Magna felszínére futott,ahol ismét találkoztak a lénnyel. A teremtmény neve Annona volt,és elindult új célpontokat keresni a táplálkozáshoz. Metus egyáltalán nem akarta követni Sahmad és Telluris oldalán,de Sahmadnak sikerült meggyőznie,hogy maradjon velük,utalva a biztonságos helyek csekély számára a visszavonuláshoz. Így aztán Sahmad elvezette Metust és Tellurist Annonához,és ráugrottak,mikor teleportálni készült,így a trió Aqua Magnán találta magát Annonával együtt. Metus,Sahmad és Telluris felmásztak a közeli sziklaszirteken át egy erődbe,ahol Skakdi harcosokat láttak csapdába esve Annona illúzióiban. Ezután Annona szembekerült egy arany lénnyel,és a két teremtmény megkezdte a harcot.

Képességek és Jellemvonások[]

Set Metus5

Metus a Glatorian Arena 2-ben

Metus ismert volt ékesszóló beszédéről és rábeszélő stílusáról. Tehetsége van a verbuváláshoz és üzletkötéshez.

Metus nagyon vigyáz a saját biztonságára és jóllétére. Még a Skrallokkal is üzletet kötött,csakhogy megmeneküljön a büntetéstől. Becsvágyó természetű,a Szikla törzs és a Csontvadászok egyesítésére és irányítására vágyott Tuma legyőzése után.

Eszközök

Metus egy Jégpengét és egy Jégpajzsot hord,amelyeket a kígyóvá változása után hátrahagyott.

BIONICLE.com statisztika: Erő: 7 Fürgeség:7 Kitartás:8 Ész:9

Készlet leírás[]

Metus 2009 elején jelent meg egy kisdobozos készletként 14 darabot tartalmazva.

Érdekességek[]

Metus hangját David Leisure adta a Legenda Újjászületik filmben.

Megjelenések[]

  • 1.képregény:Bara Magna homokja
  • Saját LEGO BIONICLE Hálózati Kampány
  • Az Átkelés
  • A Nagy Lények Talánya(nem név szerint említve)
  • A Skrall birodalom
  • 2.képregény:Atero bukása
  • BIONICLE:Vulcanus ostroma
  • BIONICLE:A Veszély Homokjai
  • 4.képregény:A Vihar előtt
  • BIONICLE:A Legenda Újjászületik
  • BIONICLE:A Legenda Újjászületik(könyv)
  • BIONICLE:az Utazás vége(nem név szerint említve)
  • Sahmad regéje
  • BIONICLE:Mata Nui útmutatója Bara Magnáról(csak említve)
  • BIONICLE:A Legenda Újjászületik - Hivatalos filmismertető
  • Glatorian Arena
  • Glatorian Arena 2
  • Metus bosszúja(nem valós megjelenés)
Advertisement